Nem tudom hol is kezdjem a dolgot, de talán a jegjobb, ha a közepébe vágok. Teljes boldogsággal és az Apple-hez megszokott minőséggel találkoztam, legújabb telefonom kibontása közben. A készülékkel maximálisan meg vagyok elégedve, azt kaptam, amit vártam és amit a hírverésekben is hallani lehet, semmi apró meglepetés nem várt… More
Ma egy – szerintem – igen hasznos bejegyzés következik. A történet a következő: régi iPhone 3g telefonomat kb. 2 éve vásároltam. Már a vásárlás pillanatába tudtam, hogy mindenképpen kell valami védelem, egy ilyen drága telefont nem fogok csak úgy zsebre vágni. Ezzel a lendülettel rendeltem is rá Invisible Shield védőborítást. Mikor megérkezett a védelem, egyből fel is raktam a készülékre.
Pár nappal ezelőtt megérett az idő a telefon cserére, így a régi telefonom eladásra került. Jött is az ötlet: megörökítem a védőfólia levételét a telefonról, így lehullik a lepel, hogy mit véd egy invisible shield (későbbiekben IS) 2 éves aktív használat után. (a lenti képek kattintásra nagyíthatók!) More
Azt hiszem most egy újabb apple töltővel kapcsolatos, tanúlságos blogposztot írok. Az apropó nem más, mint a pár hete posztolt Powermacis bejegyzés, plusz az azóta történt események.
A saját hülyeségemből (kb. 1 hónapja) este a következő történt: Az ágyban fekve kódoltam, a MacBook Prot töltőre dugtam, a töltő egysége mellettem volt az ágyon (ami nem a rövid csatlakozóra volt csatlakoztatva, hanem a hosszú kábelre, ami bemegy egészen az ágy mögé).
Mikor kimentem a konyhába, figyelmetlenségből a gépet ráraktam az adapterre (a gép egy laptoppárna tartón volt, tehát azt is mondhatnám hogy takarót húztam a töltőre).
A mai napom az egyike volt azoknak a napoknak, amikor finoman szólva is nem szerettem a munkahelyemet. Éppen ezért eszembe is jutott a bejegyzés további része, amit még annó BeszMac-en olvashattunk. Remélem használt fogjátok venni (;
Egy újabb, világ és hétköznap megkönnyítő app következik, amit az Irradiated Software cégnek köszönhetően élvezhetünk. A progi egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Szerintem, amikor az ember legelőször használ OS X-et, midenképpen szembeötlik az az egyszerű probléma, hogy bizonyos alkalmazásokat nem tud tejles képernyőre ‘kifeszíteni’ (pl.: safari). Ha velem hasonlatosan másnak is szemet szúrtak ezek a malőrök, az most figyeljen.
More
Csak egy gyors bejelentés: elkészült az új weboldalam, ha gondoljátok nézzétek meg: http://reden87.info/ (:
Pár hónapja felkeresett a powermaci.hu tulajdonosa, hogy szívesen venné, ha hirdetném a szolgáltatását a blogomon. Akkor épp a pangás időszakát éltem a régi és új blog között, de megígértem neki, hogy ha megjön a saját domain akkor újra elő fogom venni a témát.
A domain itt van, és váltottam is 1-2 levelet Attilával.
Mint kiderült, cégük megtört / elromlott Apple laptop töltők (MegaSafe) javításával / cseréjével foglalkoznak. A gyakran előforduló eseteket három kategóriára bontották:
- MacBook Pro / MacBook Air vezetékének szakadása, a mágneses csatlakozó meghibásodása
- Elektronikai hiba a töltővel
- iBook / PowerBook vezetékszakadás, csatlakozó hiba
Nem kis örömömre szolgál bejelenteni, hogy egy 10/10-es, igazi minőségi hírolvasó szoftver publikálása közeleg.
A Reeder nevű hírolvasó szoftver először az iPhone, majd később az iPad felhasználók kiváltsága volt az elmúlt évben/hónapokban. Ez a remekül sikerült kis alkalmazás mind grafikailag mind használhatóság szempontjából elérte a tökéletességet, vagyis a gyönyörű grafikához remek használhatóság társul, iszonyat gyorsan tanulható hogy mi hol van benne.
Teljesen véletlenül találtam erre a számomra szinte kimondhatatlan nevű programra. Egy általam prémium minőségbe sorolt mac-es alkalmazás weboldalát nézegettem, amikor megtaláltam ezt a “csodát”.
Igen, ez a program egy “csoda”, így idézőjelekkel együtt. Sajnos a jelenlegi szinten tudásilag több szinten is vérzik, mentségére szóljon hogy még elég kezdetleges stádiumban van, mindössze 5 hónapja jött ki az első verzió.
De nézzük csak meg, hogy mit is nyújt nekünk a ~3.500 Ft-ba kerülő program, ami 30 napos próbaidőt is nyújt.
Minap, kedves kollegám felhívta figyelmemet egy olyan képszerkesztő alkalmazásra, amivel ígéretes munkákat készítettek. Így gondoltam górcső alá veszem az alkalmazást. Hogy mindenkinek legyen viszonyítási alapja az $50-os programhoz az Adobe $700-os Photoshop-ját fogom hozzávetőleges viszonyítási alapként venni. Amiről szó lesz a flying meat inc. Acron névre keresztelt képszerkesztője. More
Kevés olyan nagy tévedés van a Mac-es operációs rendszerben mint a billentyűzettel történő fájlmozgatás hiánya.
A CMD + C (másolás) működik, visoznt a CMD + X (kivágás) már nem ): Persze egérrel áthidalható a hiányosság, de Finder használata során sok esetben kényelmetlen a használata. Mindenki nagy örömére van megoldás, sokak bánatára pedig fizetős a cucc.
A moveAddict nevű programocska az indítást követően egyből beállítja a már megszokott kivágás billentyűkombinációt a CMD + X-re. A megjelenéskor még akadtak bugok, de a kezdeti nehézségeknek már vége. Az alkalmazásról annyit kell tudni, hogy ikont rak a fönti menüsorba, pár opció megadható a lentebb is látható beállítások panelen, illetve hogy ikont lehet hozzá rendelni a Finder felső sávjába, így kattintásra is használható.
Volt már valaki úgy hogy nyugisan használta a laptopját pl. egy kávézóban / McDonalds-ban és mikor oda akart menni a pénztárhoz venni még valamit kényelmetlen volt összecsomagolni a cuccot hogy fél perc múlva újra elő kelljen venni? Kellemetlen tud lenni az ilyesmi, az ilyen eseteken segít az iAlertU.
Ez egyfajta biztonsági szoftver. Segítségével szoftveresen le lehet zárni az oprendszert, így ha valaki megnyom egy billentyűt, próbálkozik az egérrel, lecsukja és újabb modelleknél mozdításra is úgy elkezd visítani a masina, hogy tuti otthagyja egy esetleges tolvaj.
A program jelenlegi legújabb verziója már szinte minden esetet lekezel: akkor is a hangszóróból jön a hang ha fülhallgató van bedugva, lecsukásnál nem zavar be hogy a gép épp sleep módba akar menni, és a kikapcsológomb hosszas nyomása is le van tiltva a risztás ideje alatt. A felettéb hangos figyelemfelkeltést csak az általunk előre megadott jelszó állítja le (ami kellemetlen ha elfelejtjük). Persze az akksi kivétele is megszűnteti a zajt, de mire erre sor kerül már rég mindenki azt nézi, hogy mi történt.
aug. 18.
Mi a gyakorlati haszna a hardveres flash gyorsításnak
nincs hozzászólás, Hardver, Szoftver, by reden87.SEMMI More
Az egyik szolgáltatás ami a windows-os korszakomból hiányzik számomra az a szabályokkal történő fájlkijelölés. Sokszor előfordulhat, hogy egy mappán belül csak bizonyos fájlok kijelölésére lenne szükség, pl. csak az AVI fájlok, esetleg egy letöltött torrent után az NFO fájlok törlése.
Alapértelmezésben ez a szolgáltatás hiányzik a rendszerből, ám van rá egy remek megoldás.
Az Apple új fényesen csillogó megakütyüje a Magic Trackpad, azaz magyarul a bazinagy multitácspad.

Ahogy én látom a szitut: az Apple elcseszett valamit. Nem kicsit, nagyon! Először is: az új MacBook-ok eddigi multitouch funkcióihoz hozzá lett adva pár új fícsör: lett egérpaddal használható 3 ujjas egyszerűsített fogd és vidd fájlmozgatás, ugyan úgy 3 ujjal ablakok címsorán használva az előbbi funckiót ablak mozgatása. Szerintem baromi jó 5let, megkönnyíti a munkát. Ugyanakkor ha ezt használni akarom, akkor kénytelen vagyok lemondani az eddigi 3 ujjas gesztusról: a history-ban előre és hátra mászkálsról Finderben, böngészőkben. Szerintem baromi szar húzás, megnehezíti a munkát.. Nem is értem miért nem lehetett kombinálni: címsorra húzva ablak mozgatás, fájlra húzva drag & drop, egyéb esetben history mozgás.